Microsoft könnyebbé teszi a szervezetek számára, hogy hozzájuthassanak a szükséges szoftverekhez, amikor erre igényük van. A jogosult szervezeteknek mostantól nagyobb szabadságuk van abban, hogy mikor rendelhetnek adományokat, illetve milyen termékeket érhetnek el. Az új Microsoft Adományozási Központon keresztül könnyebben követhetőek a rendelések, és a további kínálat! Tudjon meg többet a frissítésekről.
A Microsoft mostantól teljes Windows 7-es operációs rendszereket kínál adományba nonprofit szervezeteknek és könyvtáraknak a Get Genuine programján keresztül. Ezt a teljes operációs rendszert tartalmazó adományt összesen csak egy alkalommal rendelhetik, és kizárólag csak azon szervezetek számára érhető el, akik technikailag vagy jogilag nem képesek frissített (Upgrade) verziót használni. Tudjon meg többet a Get Geniune programról.
A Microsoft szoftver adományozói program nemrégiben történt
frissítésének részeként, a Microsoft teljes Windows operációs rendszer
adományokat tesz elérhetővé a Microsoft Get Genuine programon
keresztül.
Előfordulhat, hogy szervezete illegális, ingyenes vagy alap operációs rendszerrel működő számítógéppel rendelkezik – melyek vagy adományozott, vagy kereskedelemben vásárolt számítógépek is lehetnek. A Microsoft Get Genuine programja most egy olyan egyszeri alkalmat kínál szervezete számára, mely lehetővé teszi, hogy már meglévő számítógépein teljesen törvényes és frissíthető Windows operációs rendszerek fussanak. Ezeket a programokat szervezete könnyedén frissítheti a TechSoupon keresztül, amennyiben egy újabb operációs rendszer verziójára van szükségese, vagy jelent meg.
Ahhoz, hogy jogosult legyen Get Genuine adományt kapni szükséges, hogy a meglévő számítógépe, melyre szervezete a teljes operációs rendszert telepíti majd, rendelkezzen a következők egyikével:
hamisított, kalózkodás során megszerzett, vagy bármilyen más módon illegális, nem engedélyezett, vagy jogtalanul engedélyezett Windows operációs rendszer
Home Premium, Home Basic, vagy Starter Windows 7 , vagy Windows Vista változat
Windows XP Home vagy Starter verzió
Linux, FreeDOS, vagy más operációs rendszer
semmiféle operációs rendszer
Rendeljen átgondoltan — A Get Genuine Windows operációs rendszer termékei csak egy egyszeri (maximum 50 licenc) adományozási lehetőség!
A Microsoft adományokra jogosult szervezetek összesen csak egy alkalommal rendelhetnek teljes Get Genuine operációs rendszer adományt (maximum 50 felhasználói licencet), így kérjük, alaposan gondolja át igénylését. Mivel a Get Genuine termékek a Windows asztali operációs rendszerek termékcsoport része, a Get Geniune program beleszámít az Ön kétéves periódusának rendelési keretében meghatározott 50 licencbe, melyet a Windows asztali operációs rendszerek termékcsoportból igényelhet.
Windows frissítés még mindig elérhető
Ha az Ön meglévő számítógépén már van eredeti operációs rendszer, még mindig rendelhet Windows operációs rendszer frissítést (Upgrade), melyet a TechSoup mindig is kínált. Mivel Önnek összesen egy alkalma van Get Genuine Windows operációs rendszer terméket rendelni, így a standard frissítési terméket szükséges megrendelnie, amennyiben rendelkezik a következő, minősített, alap operációs rendszerek egyikével a számítógépén:
Windows 7 Enterprise, Professional vagy Ultimate verzió vagy Windows Vista verzió
Windows XP Professional
Windows 2000 Professional
Windows NT Workstation 4.0
Windows 98 (második kiadás)
Apple Macintosh
Van még kérdése? Könnyedén megtudhatja, mit rendelhet a Microsofttól:
Hogy segítse intézni Microsoft adományozását, a TechSoup létrehozta a Microsoft Adományozási Központot (elérhető a My Request linken keresztül a CivilTech oldalon), ahol a nonprofit szervezetek minden fontos részletet megtalálhatnak egy helyen. A szervezetek könnyen követni tudják mit rendeltek eddig, mi maradt még a rendelési keretükből, mikor indul újra a rendelési periódus illetve az addig kapott Microsoft szoftver adományok értékét.
Segítsen nekünk, hogy többet adományozhassunk: terjessze az információt!
Sok szervezetnek szolgált már a javára a Microsofttól kapott szoftver adomány, de még sok minden van, amit el lehet érni! Segítsen nekünk terjeszteni az információt más nonprofit szervezeteknek is. Nézze meg a következő videót (angolul) a Microsoft szoftver adomány hatásáról, és ossza meg saját hálózatával is vagy találja meg a Facebookon.
A CivilTech Programban jelenleg elérhető teljes verziós Get Geniune operációs rendszerek:
Windows 7 Professional 64-Bit - Get Genuine Solutions (English)
Windows 7 Professional 64-Bit - Get Genuine Solutions (Hungarian)
Windows 7 Professional 32-Bit - Get Genuine Solutions (English)
Windows 7 Professional 32-Bit - Get Genuine Solutions (Hungarian)