TeamViewer a CivilTech-ben

A TeamViewer az egyik legismertebb távoli hozzáférést biztosító szoftver, és már a CivilTech kínálatában is elérhető! Az utóbbi időkben minden, a távmunkát megkönnyítő eszköz egyre népszerűbb, és ebbe a sorba illeszkedik a TeamViewer is – ezért most röviden bemutatjuk, kiknek, miért éri meg a szoftver használata.

Internetalapú, távoli elérésű asztali támogatást tesz lehetővé az eszköz – tehát munkatársaink, vagy a szervezet rendszergazdája élőben segíthet, bármilyen, az általunk használt számítógépen felmerülő probléma megoldásában. Úgy segíthetünk távolról, mintha egymás mellett ülnénk. Ez hasznos lehet bonyolultabb hozzáférést igénylő rendszerek, új programok telepítésénél, vagy akár a digitális eszközök világában kevésbé jól mozgó munkatársak kisegítésében. Ha például a koronavírus miatt új online eszközöket kezdtünk el használni, ami nehézséget okoz a szervezeten belül, a TeamViewer segítségével hatékonyan, az adott csapattag saját gépén magyarázhatunk el bármilyen programot érintő kérdést.

OIyan esetben is kifejezetten hasznos, ha a szervezetünk biztonsági vagy technikai okokból saját szerverrel vagy egyéb olyan rendszerrel dolgozik, melynek használatában a rendszergazda segítségére lehet szükség. A TeamViewerrel ez a folyamat leegyszerűsödik, nincs szükség hosszú telefonálásra, emailekre, vagy arra, hogy a videókonferencia eszközök képernyőmegosztásán keresztül próbáljuk elmagyarázni, hova is kell kattintani ahhoz, hogy megoldódjon egy-egy probléma.

A TeamViewer mobileszközökkel is használható, jó eszköz lehet a távtámogatás mellett számítógépeink védelmére vírusok, rootkitek és egyéb fenyegetések ellen, illetve a szervezet adatainak biztonsági mentésére biztonságos adatcsatornán keresztül.

BACK TO TOP