Microsoft Program

A Microsoft Program áttekintése

A Microsoft hisz abban, hogy a technológia csodákra képes. Éppen ezért partnere világszerte több ezer, az Önéhez hasonló szervezetnek annak érdekében, hogy segítse elérni küldetésüket. Lehet az Öné egy olyan kis szervezet, mely egyetlen közösséget szolgál ki, de lehet globális szervezet is, mely emberek millióinak segít, a Microsoft segíteni tudja munkáját a szoftver adományain, tréningjein és erőforrásain keresztül.

A Microsoft Szoftver Adományozási Programja a nonprofit szervezetek és nyilvános könyvtárak számára a CivilTech program egyik legnépszerűbb eszköze. 2014. szeptember 30-ig közel 1.350 megrendelést teljesítettünk, melyek piaci értéke meghaladta az egymilliárd forintot.

A katalógusban a Microsoft termékeket az átláthatóság kedvéért csupán a termék megnevezésével láttuk el. Az aktuálisan elérhető programverziókról a következő dokumentumból tájékozódhat: Microsoft Title Groups.

Jogosultság és rendelési keret

Ha meg szeretné tudni, hogy szervezete jogosult-e Microsoft adományokat kapni a CivilTech programon keresztül, illetve információt szeretne kapni a rendelések gyakoriságáról, mennyiségéről, kérjük látogassa meg a Microsoft Adományozási Program ─ Jogosultság rendelési keret és termékvisszaküldés oldalát.

A Microsoft adományok mennyiségi licenc termékek

A CivilTech programon keresztül adományozott Microsoft termékek mennyiségi licenc termékek. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek és könyvtárak más eljárással kell telepítsék, illetve kövessék ezeket a szoftvereket, mint azokat, melyeket kereskedelemi csatornán keresztül, például helyi üzletekben szereztek be. Emellett olyan előnyökhöz is hozzáférhetnek, melyek nem érhetőek el a kereskedelmi forgalomban lévő szoftvereknél.

Az alábbi információk a Mennyiségi Licence Program néhány olyan jellemzőjét sorolják fel, melyekkel a szervezetek gyakran találkoznak.

Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ (Volume Licensing Service Center – VLSC)

Ön a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központot (továbbiakban: VLSC) – egy Microsoft weboldal – arra használhatja, hogy megszerezze az installáláshoz szükséges kulcsokat, letöltse a szoftvereket, megrendelje az telepítéshez szükséges médiahordozókat és hozzáférhessen más előnyökhöz, mint például az Ön Microsoft adományához. Első lépésként létre kell hoznia egy saját profiloldalt a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ oldalán. Ez a profil a VLSC oldalán különbözik a CivilTech programban levő profiltól, és a CiviTech program munkatársainak nincs hozzáférése ehhez. Minden rendelés, mely a CivilTech programon keresztül történt, kap egy jogosultsági számot és egy licencszerződés számot. A TechSoup ezt továbbítja Önnek mindazon információkkal együtt, melyek szükségesek egy VLSC profil létrehozásához abban az esetben, ha ez Önnek az első rendelése.

Mennyiségi Licenc Szerződés és a termékhasználati jogok

Amikor Ön regisztrál a VLSC oldalán, elfogadja, hogy betartja a szerződés feltételeit és határidőit. Ezek a feltételek, határidők általános szabályokat határoznak meg a mennyiségi licenc termékek használatára vonatkozóan. Minden alkalmazáshoz tartoznak termékhasználati jogok is. Ezek megtalálhatók a Termék licenc keresési oldalon.

Egy ilyen használati jog, melyről számos szervezet nem tud, hogy a legtöbb asztali számítógép alkalmazást (de nem az operációs rendszereket) kétszer telepíthetik: először az Ön fő munkaállomásán (az engedélyezett eszközre), majd egy hordozható eszközre is, mint például laptop vagy PDA. Az eredeti telepítés és a hordozható eszközre történő másolás ugyanaz a verzió kell legyen ugyanazon a nyelven, és a hordozható eszközön levő szoftver használója egyedül csak a fő munkaállomás elsődleges használója lehet.

Szoftverfrissítési garancia

A CivilTech programon keresztüli Microsoft adományok mindig tartalmaznak Szoftverfrissítési garanciát.

A Szoftverfrissítési garancia egy olyan Microsoft program, mely lehetővé teszi a résztvevőknek, hogy az eredetileg rendelt termék új változataihoz ingyen hozzáférhessenek. A frissítési garancia számos más módon is értéket ad az Ön szoftveradományához. Szervezete kaphat Microsoft e-learning tananyagokat, támogatásokat összeomlás elhárításához és többnyelvű csomagokat.

A frissítési garancia előnyei 2 évig tartanak. A kétéves frissítési garancia periódus vége felé Ön kap egy e-mailt, mely tájékoztatja, hogy a frissítési garanciája lassan lejár. Ez nem azt jelenti, hogy az Ön termék licence jár le, hiszen tovább használhatja a terméket, azonban már nem férhet hozzá a Szoftverfrissítési garancia előnyeihez, mint például az ingyenes e-learninghez vagy az új verzióhoz.

A média telepítése (szoftver)

A legtöbb termékhez, ha szükség lenne lemezre, vagy más nyelven, illetve verzióban szeretné installálni a szoftvert, megszerezheti az installáláshoz szükséges médiahordozókat a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ oldaláról. Nincs díja a szoftver installálásához szükséges termékkulcsok letöltésének, de a fájlokat át kell konvertálni olyan formátumba (ISO formátumban vannak), melyeket lehet használni az telepítéshez. Emellett megrendelheti a termékeket adathordozón, melyeknek díja 25 dollár termékenként.

Néhány terméknél az telepítéshez szükséges médiahordozók nem érhetők el a VLSC-n keresztül. Ezeknél a termékeknél hívja a Microsoft Támogatási központját a (800) 248-0655 számon. A világszerte elérhető szolgálat 27 dollár szállítási és kezelési költséget számít fel.

Visszatérítés és termékvisszaküldés

Ha vissza kíván küldeni vagy ki szeretne cserélni egy Microsoft által adományozott terméket, akkor a kérelemben foglalt teljes Microsoft-részt vissza kell küldenie, és új kérelmet kell benyújtania azokra a Microsoft tételekre, amelyeket meg szeretne kapni.

Mivel minden Microsoft termék csak letölthető formában áll rendelkezésre, a visszaküldés elfogadására csak akkor kerül sor, ha még egyik szoftvert sem telepítette, és az adományt 60 napon belül kapta meg.

Ha Microsoft szoftveradományt kíván visszaküldeni vagy kicserélni, kérjük, hívja a NIOK Alapítványt a +36-1-315-3151-es telefonszámon.

A szervezet adományozási limitjét a visszaküldés megtörténte után lehetőség szerint 8 munkanapon belül állítjuk vissza.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a Get Genuine Windows Megállapodás Kis- és Közepes Méretű Szervezetek Részére program keretében elérhető termékek esetén más szabályok állnak fenn, mint a Microsoft Adományozó Programban elérhető termékeknél.

Segítség

A CivilTech program munkatársai segítenek a Microsoft adományozói programmal kapcsolatos kérdésekben. Látogasson el a CivilTech program Kapcsolat oldalára, ahol a NIOK Alapítvány elérhetőségét találja.

A Microsoft online terméktámogatást ajánl.